Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mikulás túra

2008.12.10

 Mikulás túránk Dobogókőn dec.7.

 Ez valóban nem extrém túra volt, tulajdonképpen csak mentünk. És ezzel be is fejezhetném.
Azért volt néhány feladat, amit megoldottunk közösen.
Már kora reggel sikerült Jevuskával időugrást végrehajtanunk, mert vélt vagy valós későbbi önmagunkat előztük meg a hév-menetrend váratlan változása miatt.
Ez magyarul annyit jelent, hogy a megbeszéltnél egy hévvel korábban indultunk, csak úgy nem olyan blikkfangos, és félek, hogy leváltanak a krónikás pozíciómból.
Sikerült Katit is rávennünk, hogy csatlakozzon hozzánk és keltsünk a héven közösen feltűnést a mikulás sapkánkkal.
Na jó, még korán volt, ennek tudható be, hogy a hölgyek kicsit passzívan viselkedtek, így leszálláskor úgy festettünk, mint egy igazi őrült, akit a két ápolója kísér kirándulni.
A buszmegállóban rátaláltunk MaNéra, aki már addigra túl volt egy privát autós túrán, gyakorlatilag kétszer megkerülte a Földet a Ráktérítő mentén.
Büszkék voltunk rá, de nem sokáig, mert újabb fura lények özönlötték el Pomáz buszmegállóját:
Sarabella úgy döntött, hogy transzvesztitának öltözik és hogy nyomatékot adjon identitásának még valami bizarr segédeszközt is becsempészett : valami állatra hasonlított, amit színes rúdra húztak a kegyetlen készítői, de szerencsére már lemerült az elem benne, így nem kellett annyira pironkodnunk ,mert nem derült ki mire is lehet használni, ha éppen működik.
Megérkezett Szamó.ca is, aki a miheztartás végett mikulásnőt játszott, így a buszmegálló kezdett egy buja pornófilm-forgatás kezdő jelenetéhez hasonlítani.
A helyzetet súlyosbította azzal, hogy a Zurát is elhozta, aki a békesség kedvéért diszkréten félrehúzódott mellőlünk és egész úton érdeklődve figyelte a tájat, nehogy véletlenül közte és köztünk bármiféle összefüggést lehessen felfedezni.
Szerencsére hirtelen dugig megtelt a busz, mert megérkeztek a kevésbé szemfüles pestiek, akik azzal a hévvel jöttek, amivel mi jöttünk volna, de ne révedjünk a múltba, mert így nem haladunk.
Még csak a buszmegállónál tartunk…

Azért a buszon is ült néhány érdekes figura (rajtunk kívül). A mellettem ülő néni például idegesen gyűrögette a térképét és egész úton mormogott magában. Induláskor olyan heves köhögő rohamot produkált, hogy fontolgattam az odébb ülést, csakhogy nem volt már hely, mert mellettem egy fura hosszú ember állt, aki az indulástól a leszállásig végig tátott szájjal mosolygott és nem akartam feldühíteni azzal, hogy helyet cserélek vele. Végül is csak fél órát kellet töltenem egy krónikus tüdőbeteg és egy vérfarkas között, az én immunrendszerem pedig jól működik és egyébként sem szeretek konfrontálódni, inkább tűrök .Mert egy áldott jó lélek vagyok -és innentől akár folytathatnám az önmagam dicsőítésével is a beszámolót, ha nem lennék mérhetetlenül szerény. Sarabella ne vágj ilyen arcot!
Dobogókőn leözönlöttünk a buszról és cselesen úgy helyezkedtünk, hogy Szamó.ca párja neeeeem tudott mellettünk elsurranni. De kíméletesek voltunk és útjára engedtük, magunkkal hurcolva túszunkat, Szamó.cát.
Ugye ti is láttátok szegény ember szemében azt a furcsa aggódó pillantást, amit a Zasszonyra vetett, mielőtt elindult?
Nem késlekedhettünk, mert várt ránk Robin , Kyrával és a Forralt borral. Bár amikor meglátott minket, kicsit úgy tűnt, mintha hirtelen be akarna ugrani az autójába és elrobogni a normális emberek közé. De mi gyorsabbak voltunk és lecsaptunk rá, nem menekülhetett.
Nnna, elértük a maximális létszámot, amit mára terveztünk és elindultuk:
Erre-arra-emerre és amarra –úgy, ahogy szoktunk.
Szamó.ca volt a túravezető és nagyon igyekezett a THTC alapelveit megfelelően alkalmazni.

Innentől már a szokásos: hegy, völgy, fák, időjárás…ilyesmi, úgyhogy eltérek a kronológiától és kiemelem a túra sarkalatos pontjait.
Indulás után mintegy 4-5 másodperccel halálra fagytunk a jeges szélben. Lelassultak az életfunkcióink és az agyműködésünk is, ennek tudható be, hogy az első egy órát fényképezkedéssel töltöttük a táltosok által kicsicsázott erdőben.
Majd elindultunk végre, de csak azért, hogy 100 méter után megálljunk és végre befejezzük az udvariaskodást és elfogadjuk a forralt bort Robintól aki felmelegedésünk arany fokozatú támogatója lett, mert:
1. hozott bort
2. nem ivott belőle.
Ezüst fokozatú támogatónk: MaNé, aki nem hozott, de nem is ivott.
…a többiek vedeltek mint a teve, a minősítésü(n)ket nem teszem nyilvánossá.
Valamint elmajszoltuk a fíííííínom pogácsát, amiről egyedül Kati merte kijelenteni, hogy sótlan, a többiek szokás szerint udvariaskodtak.
Kati, én szeretem az őszinte embereket, de azért inkább udvariaskodtál volna te is, különös tekintettel a több oldalas bűnlajstromodra valamint a nagy hidegre!
Mindenesetre a rám dobott követ visszadobtam pogácsával.
Kyra kutya, aki közelebb volt a földhöz néhány lépés után megmutatta nekünk, hogy fogunk mi is kinézni a túra végére.
Ekkor még MaNé erősen vigyázott a cipőjére, hogy ne legyen sáros, ám ez a fölösleges finomkodás később visszaütött. A túra közepén ugyanis már odáig fokozta a cipő kíméletet, hogy hanyattfeküdt a sárban, csak hogy ne a cipőjét sározza. De egy kis idő után rájött, hogy nem tud háton fekve közlekedni. Ha nem lenne nyugdíjas, ekkor elsüthettünk volna egy olcsó szóviccet, de mi nem vagyunk olyanok…meg egyébkén sem vájkálunk senki múltjában.
Hol is tartottam?
Megtettük a bemelegítő kört, és visszaértünk oda, ahonnan elindultunk.
Közben még a gondos Szamó.ca kezdeményezésére részt vettünk egy rituálén annak érdekében, hogy onnantól gátlástalanul beszólogathassunk egymásnak:
Együtt őriztünk disznót. Ezzel vége a nyálaskodásnak, udvariaskodásnak és egyéb szociális allűröknek. Azt nem rögzítettük, hogy az emberiség többi tagjával is így fogunk bánni, vagy csak egymással?
Miután elfogyott a forralt bor., Robint betuszkoltuk az autójába a sáros kutyájával együtt és elküldtük újabb adag forralt borért. De nem jött vissza, szerintem félreértette a feladatot.
Na nem baj, majd szerez egy kis rutint, ha gyakorol.
Mivel stresszelt minket, hogy lassan a fél napot eltöltöttük és még sehova nem haladtunk, becsörtettettünk a menedékházba és kielégítettük fiziológiás szükségleteink egy részét.
A kávétól gondolatok születtek a fejünkben és eldöntöttük, hogy megint elindulunk.
A fotósok rendületlenül fotózták a semmit, ezért a kirándulás krónikájában a szép tájképek helyett kizárólag félnótás mikulások szerepelnek különféle pozíciókban.
Szamó.ca mindent elkövetett, hogy a folyamatos lefelé őgyelgést túra-ként értékeljük, ezért amikor áthaladtunk egy kb. 4 cm magas vakondtúráson lelkesen kérdezte: Ugye milyen meredek?
Mi bájosan ráhagytuk, pedig addigra kiment a forralt bor hatása.
Jevuska keltett némi csalódást, mert nem esett el, de sikerült kiköszörülnie csorbát azzal, hogy közelebbi kapcsolatot létesített a villanypásztorral, csak hogy minket szórakoztasson.
Miután túl esett a sokkon, bölcsen felhívtuk a figyelmét, hogy ne fogja meg.
Kati nagyon agresszív volt és időnként ránk parancsolt, hogy álljunk meg, hogy ő fotózhasson. Ezt többnyire billegő sziklák szélén, vagy függőlegesen meredek csúszós szakaszokon kellett bemutatnunk, de tőle már megszoktuk.
Volt még néhány megható jelenet:

Amikor közös erővel helyreállítottunk egy kidőlt útjelző táblát…
A közös erő azt jelenti, hogy én felemeltem és a helyére raktam, miközben a többiek hatan hétféle instrukciót adtak, hogy merre kell mutatnia. Annyit forgattam, hogy a rúd menetet vágott az avarba.
Meg amikor önként bemásztunk egy temetőbe, de aztán meggondoltuk magunkat és nem maradtunk ott végleg….
Valamint mikor MaNé eufórikus örömében –hogy beértünk a lakott területre- letépte magáról a ruháit egy helyi lakos kerítésére akadva…
Vicces lehetett a kerítés tulajdonosának, amikor kinézett: egy transzvesztita mikulás sztriptíze a kerítés tövében, amit másik öt szügyig sáros mikulás néz és fotóz.
Igyekeztünk pókerarcot vágni. Nem ment.
Nna…beértünk a Dömös nevű faluba, ahol Szamó.ca romantikus
programról gondoskodott nekünk, amíg a buszra vártunk. Kiderült róla, hogy ő szeret fatörzsön ülni és közben inni, ezért minket is a fatörzsre ültetett, de nem ittunk. Minden nem lehet tökéletes.
Ja, a buszra természetesen a hajóállomáson vártunk, mert ott nem fújt úgy a szél. Pedig de.
Kiderült hogy Szentendre lesz a következő állomásunk, szép gondosan megterveztük az ottani programot (krumplievés), amit aztán hazamenésre módosítottunk, különös tekintettel a hidegtől elcsigázott régebbi túravezetőnkre, Sarabellára, aki megtépázott tekintélye miatt úgy döntött, hogy kicsikar belőlünk egy kis együttérzést azzal, hogy sajnáltatja magát a hideg miatt. Nagyon együtt éreztünk vele, már csak magunk miatt is, mert mi is fáztunk, ezért le se szálltunk a hévről.
Sikerült szép sorban mindenkitől megszabadulnunk, de Jevuskával nagyon kevés időnk maradt, hogy mindenkit részletesen kipletykáljunk.
Nem baj, majd legközelebb…

A fenti sorokat szerzője Ritmia, a krónikás. Köszönjük!!!!

A túra hossza: 14 km szintkülönbség: 500 m...de szinte végig lefele

Résztvevők:  Jevuska,Kati, MaNé,Ritmia, Robin -részben-        Sarabella,Szamó.ca

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.